BOLDOGGÁ TESZ!

Megműtöttek és három hete szünetet tartok a jógában. Pontosabban az ászanázást szüneteltetem, persze kényszerűségből. Az orvos szerint még három hét kell, amíg elkezdhetem a gyakorlást újra, de csak az alsó végtagok mozgatásával, majd újra hat hét, amíg a hasizmokat és a felsőtestet is „bekapcsolhatom”. Érdekes tapasztalat…tíz éve szinte minden nap gyakorlom az jóga ászanákat – még a terhességek és a gyermekágyi időszak alatt is – és tessék, mozdulatlanságra ítéltettem. De nem egészen. Szerencsére van esély a dermedtség elkerülésére. Gergő és Manju Jois, akivel volt szerencsém találkozni még a műtétet megelőzően, egyaránt azt tanácsolták, maradjak a pránajámánál. Iyengar egy helyen azt írja: ”A különféle ászanák segítenek a különféle helyzetekben, hogy enyhítsék a betegségeket és összhangot teremtsenek . A sokféle pránajámát azért dolgozták és fejlesztették ki, hogy azok a változó körülmények között is igazodjanak a szádhakák (gyakorlók-a szerk.) fizikai, érzelmi, értelmi és szellemi igényeihez.”

Nagyon boldoggá tett, hogy ennyit foglalkoztam mostanában a légzéssel, azaz pránajámával – úgy érzem, most igazán kiélvezhetem a ’munkám’ gyümölcsétJ

Két, két és fél órás sétákat teszek, és közben fokozatosan rávezetem magamat, pontosabban a testemet a séta közben végzett pránajáma gyakorlatokra. Mik is ezek:

Amíg fájdalmat tapasztaltam a bordaközi légzés közben, addig a légzőgyakorlatokat – nagyjából az első két hétben – a hasi légzéssel kezdtem, és avval is fejeztem be. A kapalabhati a hasizmok mozgatásának tiltása miatt volt lehetetlen, a váltott orrlyukas légzés pedig nagyon intenzív energiákat hívott életre, ami a gyógyulás szempontjából nem bizonyult szerencsésnek. Energetizáltság helyett inkább iszonyatos fáradtságot éreztem, gondolom a szervezetnek sok volt a fókuszpont.

A sétáló pránajámánál bandha nélkül óvatosan végzem a bordaközi légzést, közben ügyelve rá, hogy a hasfalammal megtámasszam a gerincemet, hogy az legyen egyenes. Lassú és teljes belégzésre (púraka) és ugyanilyen vagy még lassabb, teljes kilégzésre törekedtem (récsaka). Légzés kinn- vagy benntartásra (kumbaka) egyelőre nem törekszem, a hasizmok érintettsége miatt.

A lengőbordák alatti izmok feszülése még mindig fájdalmas néha, de már sokkal nagyobb mozgásteret engedélyeznekJ A váltott orrlyukas légzést három hét elteltével kezdtem meg, egyrészt mert már stabilan, fájdalom nélkül tudom tartani a karomat, másfelől képes vagyok a koncentrációra, ami a testemre is igaz – ez a gyakorlat már nem növeli a fájdalmakat olyan mértékben, mint a korábbi időszakban.

Légzések elején és végén mantrázok, mert a pránajámát is gyakorlatozásnak tekintem – astanga nyitó és zárómantra, óm és shanti mantrákat recitálom– ezeket szeretem. Remélem, nemsokára több is belefér, de őszintén szólva (egyelőre) nem érzem a ’többi’ hiányát. Amivel azt akarom mondani, hogy a szilárd tudat, akaraterő és a józan ítélőképesség a légző gyakorlatokkal erősíthető és a szanjama jól előkészíthető. Igaz, hogy az ászanázás nélkül talán soha nem találtam volna rá a pránajáma erejére és lényegére…