A jógában tapasztalataim gyűjtése során sokszor felmerült bennem a kérdés, vajon a helyes úton járok? Jó helyen, jó időben vagyok a gyakorlásomhoz? És különösen, amikor pedig iránymutatásra van szükség: vajon jó kezekben vagyok? Megbízhatok a tanítómban? Tisztában vagyok vele, és hálás vagyok azért, mert jó és stabil alapokat és megbízható, gondos segítőket kaptam az utam legelején. Később is, mindig vissza tudtam nyúlni a tanításaikhoz, ha szükség volt rá. Amikor úgy éreztem, elakadtam, túl nagynak tűnt az akadály, kényelmetlennek vagy fájdalmasnak éltem meg a gyakorlást. A gondosan felépített alapoknak köszönhetően mára ezer és egy tanár közül is felismerem a tanítót. Valami megváltozik bennem a jelenlétében, érzem hogy más is munkál bennem a vezetése során, mint a fegyelem. A legjobban körülírható érzés ilyenkor a szabadság. Nincs erőlködés a figyelmemben, mivel vezetőm útmutatása nem tesz fel bennem kényszeresen kérdéseket, így nem kell lázasan válaszok után sem kutatnom. Minden magától értetődik, hiteles és kézenfekvő. Az instrukciók egyszerűek, tiszták, befogadhatóak. Az ászanák könnyedén végezhetőek – nem feltétlenül az erőfeszítéstől, de erőszaktól vagy erőlködéstől mindenképpen mentesen. A gyakorlatsor felépítése intelligens, okos és egyszerű.

Természetesnek tűnik, hogy ráhagyom magam a vezetőmre. Gyakorlás közben rájövök, mindezt magam sem csinálnám másképp, pontosan így csinálnám én is. Vagyis jó helyen vagyok. Békében önmagammal. A tanítóm, segített nekem ebben.

Németh Gergely

M: Mikor kezdtél jógával foglalkozni?

NG: Nem tudom pontosan, mikor találkoztam először a jógával, rendszeresen úgy 15 éve gyakorlok.

M: Kitől tanultál kezdetben?

NG: Az első oktató, akihez rendszeresen jártam, Miklós Ervin volt, Yesudian tanítványa.

M: Amikor elkezdtél tantani, elsosorban mi volt a célod?

NG: Sosem volt különösebb célom az oktatással, valahogy természetesen így alakult.

M: Kesőbb hogyan változott a gyakorlásod es mi az, ami ebből a tanitasi stilusodban is meglátszott?

NG: A gyakorlásom és így a tanításom is a mai napig folyamatosan változik. Meditációval és filozófiával kezdtem, az ehhez tartozó introvertált gyakorlással, majd újrakezdtem felépíteni a gyakorlásom a fizikai test fejlesztésétől. Öt éve astangázom, amiben összeért a testfejlesztés és a rádzsa jóga.

M: Mit jelentett egykor es mit jelent a jóga számodra ma?

NG: Régen útkeresést, most önkifejezést,

M: Kik a jelenlegi mesteteid, akiktől tanulsz?

NG: Az astangában Manju Joist tekintem mesteremnek, a filozófiában az advaita tanítót, Mirát (régebbi nevén Gangát).

M: Miért Mandala az általad vezetett jógastúdiók neve?

NG: A mandala az elme térképe, ami a középpont felé vezet, így tökéletes képi kifejezése a jóga útjának.

M: Miért fontosak számodra az oktatóképzések?

NG: Mert a legnagyobb segítség, ha megtanítasz valakit, hogy ne legyen szüksége segítségre.

M: Egy jógaoktató életében van olyan, hogy kikapcsolódás vagy folyamatosan ‘kikapcsolt’ állapotban van?

NG: Valahogy így – élj úgy, hogy ne kelljen kikapcsolódnod belőle.

M: A jóga magányos vagy társas út?

NG: Magányos, ahogy az élet is, de jó értelemben. Lehetnek társaid, de valójában mindig magad vagy a jelenségek kusza változása közt.

M: Jelen pillanatban mi a célod?

NG: Nem fogalmazok meg célokat, a körülményekre reagálva alakulnak a célok.

Többet Gergőről és a Mandala Jógáról itt: http://mandalajoga.hu

Az alábbi, a KPJAYI (Shri K Patthabi Jois Ashtanga Yoga Institut) intézet egyik konferenciájáról készült kivonat első olvasatra nagyon megtetszett, és rögtön arra gondoltam, szívesen meg is osztanám. Szerintem lényeges üzeneket közvetít, amit minden jóga gyakorló vagy a téma iránt érdeklődő hasznosíthat a tapasztalatai feldolgozásánál és elvezetheti őket egy mélyebb megértéshez. A kivonatot Houstonban lakó astanga tanárom, Rachel Nystrom (www.ashtangayogahouston.com) tette hozzáférhetővé, akinek emberileg és szakmailag is sokat köszönhetek. (A tanításokat eredetileg Jose Pryor jegyezte le, aki az intézet diákja volt).

R Sharath Jois, aki K Pattabhi Jois unokája és hagyományának örököse, hetente tart előadásokat a KPJAYI diákjainak. A mester ezeken általában a gyakorlás különféle megközelítéseiről beszél és a hallgatók kérdéseire válaszol. 

A bandhák lényegéről:

“Három fontos bandha létezik. Dzsálandhara bandha, a torokzár, múla bandha vagyis gyökérzár, és uddijána, a köldök- vagy gyomorzár. Sok helyen hangsúlyozzák a múla bandha fontosságát, mint mindennek az alapját. Egy idézet szerint “legyen örök a múla bandha”, vagyis az a jó, ha járás, ülés és minden tevékenységünk közben is alkalmazzuk. Ez a bandha sokoldalúságáról ismert és sokféle hatást tulajdonítanak neki. A legelterjedtebb nézet szerint kiváló eszköz az elme irányítására. Egy másik mondás szerint a “vénember, aki a múla bandhát alkalmazza, megfiatalodik”. Egy harmadik forrás szerint  “amikor a gyakorló tökéletesen kivitelezi a múla bandhát, a jógik királyává lesz”. Nagyon fontos a gyakorlása.

A gyakorlással tökéletesedünk. Manapság felgyorsult az élet, gyorsételeket eszünk, minden elvitelre kapható. Az alkotás lényege veszik így el: a masala dosa (indiai vegetáriánus palacsinta – a szerk.) elkészítéséhez hagyományosan két napra van szükség, manapság viszont, csak megrendeljük és már meg is akarjuk kapni. Ha nem szánunk rá elég időt, a jógát sem lehet megtanulni. A múla elsajátításához szükség van egy-két évre, vagy talán még többre.  A nagyapám jóga rendszerében a fejlődés lassú, nagyon lassú, egyszerre csak egy lépést haladhatsz. Körülbelül 2-5 év gyakorlás után mondhatjuk el, hogy tudjuk, mit csinálunk. Egészen addig minden csak fizikai erőkifejtés. Ennél azonban több fény van bennünk. Sokan összezavarodnak és rögtön meglátszik rajtuk, ha nem elég mély az élményük vagy nem elég elkötelezettek. Az ászana könnyen egóvá válik. Mi pedig megszabadulunk ezektől a dolgoktól (az egótól).

Az igazán mély élmény és a megértés csakis az egyéni gyakorláson keresztül jön létre. Bárki olvashat szútrákat, akár hangosan recitálhatja azokat. De egyedül a szádhana (gyakorlás) a fontos, hogy valakiből szádhaka (gyakorló) váljon.  Egy mondás szerint a  “Guru megszabadít az akadályoktól és a tudatlanságtól, és elvezet a spirituális tudás fényessége felé”. Parampara (tanítói lánc) nélkül láthatjuk, mi történik. Az elkötelezett tanuló mindenben követi a mesterét, az ő gyakorlása nagyon különbözik a múlandó, változó gyakorlástól.

K: Hogyan fejleszthetjük ki a múla bandhát?

V: Sok ászana segíthet, de különösen az utpluthih, a navászana, vagy az átugrások vinyásza közben. A kézenállásba való ugrást nem sorolnám ide. Az utpluthih önálló póz, de azt is jelenti, hogy megemeljük, elemeljük a testet a talajról, akárcsak navászanában. Ha rendesen tartod a múlát, az uddijána bandha magától létrejön. A dzsálandhara is megtalálható néhány pózban, de a leginkább a pránajámában (légzőgyakorlatokban – a szerk.) van szerepe.

K: Tudnál közelebbit mondani Patandzsali tanításairól?

V: Patandzsali szerint három módszer létezik azoknak a gyógyítására, akik fizikai vagy mentális betegségektől szenvednek. A jóga (tisztaság,fókuszáltság, szilárdság), a grammatika (jobb beszélőkészség, eszmecsere, megértés), és az ajurvéda (természetes, mellékhatások nélküli gyógymód bizonyos betegségekre).  A jóga már Patandzsali előtt is létezett, a Védákban is említést tesznek róla. Az univerzum keletkezésének, a lét kezdetének idejére datálódik. A Bahagavad Gitában például Krishna jógát tanít. Ez egy nagyon ősi ismeret, melyet a paramparának (tanítói lánc, a tudás átadásának eszköze –  a szerk.) köszönhetünk. Időtlen, maga a tiszta tapasztalat.  

K: Mégis, miért szerzünk sérüléseket jógázáskor?

V: A sérüléseknek számos oka lehet. Általában a túlzottan erős gyakorlás, a koncentráció hiánya, illetve más fizikai igénybevétel okozza. A test összezavarodhat az erősítéssel járó merevség és a nyújtások állandó váltogatásától. Fiatalabb koromban sokat kriketteztem, és amikor komolyabban vettem az edzéseket, egyből megéreztem a hatását. A testem megváltozott, és sok fájdalmat okozott. Ezért inkább azt mondom, végezz tíz ászanát tökéletesen, mint sokat, hibásan. Amikor az elme máshol van, akkor történnek a sérülések. Idővel, az ászanákban való elmélyedéssel együtt egyfajta meditáció is létrejön. Összpontosíts a saját gyakorlásodra, ne a többiekére! Ha így teszel,  fókuszált maradsz, és ez a gyakorlásodon is meglátszik.

Pápa Gyöngyvér
Olvass róla többet itt: www.mandalajoga.hu

“A lány, aki elkezdett látni…

évekkel ezelőtt, amikor még azt sem tudtam, mi a szösz az az ashtanga, bekeveredtem egy mysore órára. magam sem értem, hogyan… gyöngyvér ‘tartotta’.

a gyakorlás akkor pocsékul ment, de gyöngyvér abszolút megragadott. úgy éreztem, ő az, aki bármire képes. akinek nincs lehetetlen. persze értve ezt arra is, hogy akármibármibe beletekeri magát. meg úgy amúgy is, amúgy lelkileg… kicsit mindig felnéztem rá. meg nézek is… ő meséli most el, neki mi a jóga.

bpy: Mi az első emléked a jógáról?

PGy: Tizennyolc évesen mentem először jógára. Egy kisvárosból felköltöztem Pestre, és nagyon sok mindent kipróbáltam. A jóga volt az egyik.

Németh Gergőnél voltam az első órámon. Egy gyakorlatot sem tudtam normálisan megcsinálni. A fejenállástól rettegtem, elképzelhetetlen volt, hogy azt én valaha… Az óra végén volt omozás. Az annyira nagy élmény volt, talán amiatt maradtam a jógánál elsősorban. Arra még a mai napig emlékszem.

bpy: Azután el is kezdtél folyamatosan gyakorolni?

PGy: Amikor felkerültem, még nagyon kevés pénzem volt, tizennyolc éves egyetemistaként. Kellett várnom egy fél évet, amíg lett ösztöndíjam meg angol magántanítványaim. Amint lett úgymond bevételem, fél év után egyből visszamentem bérletet venni a Mandalába. Ott kezdődött a gyakorlás.

Sokat jártam órára, mert hárman/négyen laktunk egy kollégiumi szobában, sokáig nekem ezt fizikailag nagyon nehéz volt megoldanom.

bpy: Gerincjógával kezdtél?

PGy: Akkor még egyáltalán nem létezett gerincjóga. Rádzsa jógán voltam legelőször. De hamar kiderült, hogy nem én vagyok az egyedüli, aki nem tudja megcsinálni a gyakorlatokat. Úgyhogy Geri elkezdte lenyirbálni azokat, amik az embereknek nem mentek. Szép lassan így lett gerincjóga. Hatha jógára jártam akkor, ami lassan átalakult gerincjógává. Aztán visszaépültem hathára.

Kipróbáltam elég sok mindent. Mentem más stúdióba is, más tanárokhoz. Még az ashtangát is korán kipróbáltam, csak az elsőre nagyon soknak tűnt, rémisztő volt. Pont, mint az első jógaórám. De ahogyan a jógánál is megmaradtam, úgy az ashtangánál is.

bpy: Mióta ashtangázol?

PGy: Legelső órámon Sebő Judinál voltam, amikor még tanított. Hét/nyolc éve. Akkor nagyon sok volt. Rendszeresen 2010 óta gyakorlom.

bpy: Azóta tanítod is?

PGy: Nem, egy-két éve tanítok csak ashtangát. Megelőzte egy nagyon hosszú saját gyakorlás.

bpy: Mióta tanítasz egyébként?

PGy: Akkoriban még nem nagyon voltak oktatóképzések. Egy táborban volt, hogy megkértek, tartsak meg egy órát. Utána csomó konstruktív kritikát kaptam. De még nem volt vizsga, nem volt tétje. Aztán kezdő gerincjógát kezdtem oktatni.

bpy: Ez valaha felmerült benned, hogy jógaoktató leszel egyszer?

PGy: Nem, soha.

bpy: Minek készültél eredetileg?

PGy: Soha nem tudtam eldönteni, hogy mi szeretnék lenni. Stréber típus vagyok/voltam. Az orvosi egyetemtől a műszakin át már minden átment a fejemen. Nem tudtam dönteni alapvetően. Hamlet a kedvenc darabom: az ember, aki nem tud dönteni. Szerintem ez általában én vagyok.

Azért jelentkeztem bölcsészkarra, angol-olasz szakra, mert így ki tudtam tolni a végleges döntést. Az egyetem alatt egyre fontosabb lett a jóga, akkor kezdtem oktatni. Nem gondoltam ezt fő tevékenységnek. Csak az volt bennem, hogy mindenképpen meg akarom tartani az életemben. Akár csak, mint gyakorlás.

Azt gondoltam, fordító-tolmács leszek. Mert az kötetlen, mellette egy csomó időm lesz gyakorolni. Egyetem után jelentkeztem: Európai Uniós szinkrontolmács képzést csináltam. Élveztem, de a végére rájöttem, hogy azért nem úgy működik, ahogy én gondoltam.

Pont munkakeresésben voltam. Mivel tartottam pár órát, mindig kihúztam a hónap végéig, nem kellett mindenáron valami meló. Akkoriban ültünk egyszer Gergőékkel valahol, és kérdezték, mi van velem. Mondtam, nézegetek, de még úgy igazán semmi. Akkor Gergő mondta, hogy dolgozzak a Mandalánál.

bpy: És ott maradtál…

PGy: Ott maradtam. Ez már olyan öt éve volt.

bpy: Szeretsz ott lenni?

PGy: Nagyon. Nem is gondolkodom másban.

bpy: Az ashtangát ezután hogyan jött?

PGy: Csabiék utazgattak Indiában, és kikötöttek valahogyan Mysoreban. Ami az ashtangának az egyik szülőhazája. Egy hónapot gyakoroltak ott. Amikor visszajöttek, igazából három mondatot meséltek az egészről. De akkor én eldöntöttem tíz perc leforgása alatt, hogy elmegyek. Körülöttem mindenkinek megvolt a saját útja, erős volt a hatásuk rám. Ez egy oldalról nagyon jó. De a saját hangomat kell megtalálnom. És azt éreztem, ehhez el kell mennem.

Elkezdtem eljárni: Szil Katihoz, Szalai Istvánhoz egy kezdő tanfolyamra. Felépítettem a gyakorlásom, hogy mire kimegyek Mysoreba, bírjam majd. Elmentünk Bécsbe is egy Sheshadri workshopra, az nagyon tetszett. Aztán kimentem hozzá Mysoreba, de vicces, mert az nagyon nem tetszett. Végül ott nem ashtangáztam, hanem prána vashjáztam egy hónapot. Mondjuk az nagyon hasonlít hozzá.

Ez volt az, amikor elkezdtem a saját utam járni. Így lett az ashtanga.

bpy: Azon belül ki lett a mestered?

PGy: Sokáig nem találtam meg azt a tanárt, akit teljes mértékben el tudok fogadni. Nem tetszett, hogy mindenhol, ahová mentem, volt ez a fitness-kommunikáció. Hiába éreztem, hogy nagyon jól van ez az egész összetéve, hogy nagyon jó hatásai vannak: elfáradtam, kicsit erőlködés volt. A jóga veszett el belőle számomra.

Aztán jött az Andrea Lutz. Nem valami szívélyes, klasszikusan ilyen poroszos. A workshopján az volt a nyitó kör, hogy ki mit gyakorol: mondtam, hogy én hathát, ashtangát meg prána vashját is. Azzal kezdte, hogy beszólt egy irdatlan nagyot: kábé ezt én hogy képzelem, minek vagyok itt, ő most nem fog beleszólni, de maradjak. Így indult az egész. Emberileg nem mondanám, hogy belopta magát a szívembe. Viszont nála jóga volt az ashtanga. Azt éreztem, van egy olyan magabiztos tudása, ami hiteles. Olyas valaki, akitől érdemes tanulni. Ketté tudom általában választani a kettőt. Így nyeltem egy nagyot, és nagyon sokat tanultam tőle.

Andreán keresztül találkoztam aztán Manjuval, ami szerelem volt első látásra. Később pedig Nancyvel. Azóta voltam már itt-ott, de nem találkoztam még ilyen volumenű oktatókkal. Persze meg tudom érteni, hogy másnak mást jelent az ashtanga. Mindegyiknek megvan a maga helye. Nekem egyértelműen ez fekszik, ezt tudom gyakorolni.

bpy: Akkor őket tekinted most mesterednek?

PGy: Manjut első sorban: ő van az egész tetején. Meg Gergőt: ő mindig támogatott, minden keresésemben a jógától az advaitán keresztül. Ők ketten.

bpy: A gyakorlásod hogyan épül fel?

PGy: Egyik nap az első sorozatot, másik nap a másodikat gyakorlom, illetve hozzáteszem a harmadikat. Manjutól tanultam egy pránájáma gyakorlást, amit szintén fel kell építeni. Minden gyakorlásom után (heti hatszor, egy nap pihenőt tartok) megcsinálom a pránájáma gyakorlásom is. És ülök.

bpy: Milyen hagyomány szerint meditálsz?

PGy: Nálunk az advaita elég erős. Semmilyen imaginatív meditációt nem gyakorlom. Régebben ültem: ez egy csend, egy gondolatok nélküli állapot volt. Volt egy tanú, ott próbáltam csendben maradni. Próbáltam minden feljövő dolgot elengedni. Ez volt a meditációs gyakorlásom.

De most jöttem vissza Gangától, akinél majdnem három hetet voltam. Ez a meditációhoz és a jógához való a hozzáállásomat elég alapjaiban megváltoztatta. Most még keresem is a helyem egy picit. Nem gondoltam, hogy ennyire erős lesz ez a pár hét. Egy Monthy Python filmben érzem magam, néha olyan irreális ez az egész. Az ashtangát ez nem befolyásolja, de ülni már nem fogok annyit valószínű.

bpy: A jóga mit jelent neked?

PGy: Az biztos, hogy életforma. De szerintem mindig változik, hogy éppen mit jelent. Sok mindent jelentett már. Vicces, hogy pont most kérdezed, amikor ilyen átalakulásban vagyok.

Egészen eddig egy olyan eszköz volt, amivel nyitottabbá tehetem az elmémet, hogy mondjuk egy advaitát be tudjak fogadni. Az ashtangában is az tetszett, amit az elmémmel csinál. Megmondom, a pózok annyira nem érdekelnek. De ugyanolyan élményeim, állapotaim voltak gyakorlás közben, mint amikor régebben háromszor negyven perceket ültem. Ugyanazt hozta. Kíváncsivá váltam, hova tovább.

Most Ganga után ez alakulóban van. Nekem az ashtanga már olyan, mint a mindennapi higiénia. Hozzá tartozik a testi és mentális egészségemhez. Biztos, hogy segíti és támogatja az utat, amin elindultam. De nincs bennem görcs. Minden nap gyakorlok, de nincs bennem görcsös ragaszkodás a gyakorlásomhoz. Gyakorlok, de nem azért élek, hogy gyakoroljak. A jóga ezért csak egy eszköz.

bpy: Mennyiben változtatta meg az önmagadhoz és a világhoz való hozzáállásodat az évek során?

PGy: Ezt nehéz kettéválasztanom, mert annyira szervesen az életem része. De amikor gimi után feljöttem, biztos, hogy volt egy természetes személyiségfejlődésem, amit nagyban támogatott a jóga.

Amit biztos, hogy a jógának köszönhetek: a nyitottság. Nem csak az emberek felé. Hanem hogy megkérdőjelezek alapvető dolgokat. Nincsenek anyagi vágyaim, nem ragaszkodom külső tárgyakhoz. Ráébresztett, hogy a világ bennem van, és nem én vagyok a világban. Hogy egészen más, amikor olvasol dolgokat, meg más, amikor ez egy belső élmény, amikor leesnek a dolgok. És nagyon sok minden leesett a jóga által.

bpy: Vannak hosszú távú terveid?

PGy: Soha nem tudtam dönteni, így a részletekig kigondoltam mindent. Persze soha nem úgy történt semmi, mint ahogy kigondoltam. Úgyhogy elengedtem ezt, hogy én bármilyen komoly dologban dönthetek. Próbálom jól csinálni a dolgaimat. Ez az, amit tehetek. Nincsenek konkrét hosszú távú terveim. Csak minél szabadabb szeretnék lenni.

bpy: A tanítás marad?

PGy: Nem ragaszkodom hozzá. Szeretem, de a saját fejlődésem sokkal fontosabb. Ha arra kényszerülnék, hogy választanom kellene: órát tartsak, vagy gyakoroljak, akkor nem lenne kérdés.

bpy: Egy mondatban meg tudnád fogalmazni, mi a jóga?

PGy: Szamádhihoz vezető út.

“A gyakorlás 99% – az elmélet 1%” K. Patthabi Jois

Bár sokan mondják, hogy az astanga jóga túlságosan rigorózus, mégis ez a gyakorlásforma, ami jelenleg a leginkább közel áll hozzám. A kötött sorozat ugyanis lehetővé teszi, hogy az elmém teljesen, vagy legalábbis nagy mértékben kikapcsoljon, hogy magától ugorjak vagy csússzak  (egyik kedves tanárom, Pápa Gyöngyvér szerint repüljek) bele a következő ászanába. Szándékosan nem használom az automatikusan kifejezést, mert az astangázás közben tapasztalható folyamat, a ‘flow’ egyáltalán nem azonos a ‘robotpilótára kapcsolva’ érzéssel. Tény, hogy az ászanák sorrendjén egy idő után már nem kell gondolkodni, mert a test tudja, merre forduljon, hajoljon vagy lépjen. Ez csupán a tanult minta, amit követ. Ám a tanulás, pontosabban a megértés segíti az elmét az ellazulásban. Az ismétlések során tökéletesedik a tudás, és egy idő után nem kell figyelni a sorrendiségre, nem mérlegel többé, hanem kikapcsol az elme. Lehetővé válik a teljes ‘flow’, amikor egyhegyű figyelemmel merülünk a gyakorlatokba. Ehhez szükséges, hogy már az elején jól rögzüljenek a mozdulatok (asana), az energetikai zárak (bandha) vagy a figyelem (dhristi), és tökéletes legyen a légzés (ujjayi). (Az ujjayi légzésről olvashatsz bővebben itt: http://www.yogaindailylife.org/esystem/yoga/hu/120700/pranajama/ujjayi-pranayama-jalandhara-bandhaval-es-khechari-mudraval/.) A gyakorlás olyan, mint egy komolyabb operáció, ha jól csináljuk, sikerül, ha nem, veszélyes lehet.
A gyakorlás során a figyelem az elmét köti, hogy ne kalandozzanak, csapongjanak a gondolatok, a bandha az energetikai zár, míg az ászanák a fizikai valót regulázzák és egyben szabadítják fel.
A rigorózusság ellen szól, hogy mindemellett igenis marad idő az önreflexióra! Jógázás közben rengeteg élmény, érzet éri a gyakorlót, fizikailag, mentálisan és spirituális értelemben is. Ezekre reflektálva szükségszerű az állandó önelemzés és korrekció. Személy szerint tizenegy év hatha és két év astanga jóga gyakorlás után is mindig találok új és új aspektusokat az ászanák kivitelezésében, még ha azok olyannyira ismertek is számomra. Egy barátom mondta, hogy azért szeret hatha vagy vinyasa flow órákra is járni a mysore-on kívül, mert az astanga sorozatokat már úgyis ismeri…egy hónapos mysore workshop elvonulás után pedig már újra csak az astangát gyakorolja. Úgy godolom ez is arra mutat, mekkora szükség van egy megbízható tanítóra, aki a saját gyakorlás bensőséges élményei mellett segít új és új aspektusokat találni a gyakorlásban. Még akkor is, ha már untig ismert sorozatról van szó vagy a gyakorlónak egy újabb ászanával való megismertetéséről.

Tanulj meg gondolkodni!

Kis jóga-filozófia az igazság valóság természetéről

„Az igazság távlatok kérdése; minél messzebb jutunk a múlttól, annál konkrétabbnak és hihetőbbnek érezzük – és a jelen, minél közelebb vagyunk hozzá, annál képtelenebb.” Salman Rushdie Az éjfél gyermekei

A jóga a jelenre tanít. A jelenben való levésre, annak teljes át-élésére, a jelen-létre. A múlt képzeteinek, a jövő fantáziáinak illúzió természetére rávilágít Krisnamurti a Nincs más forradalom c. írásában:

„Az igazság soha nem a múltban van. A múlt igazsága az emlékezet hamuja; az emlékezet időhöz kötött, és a tegnap holt hamvában nincs igazság. Az igazság élő dolog, nem az idő tartományában található.”

“Jogas csitta vritti niródas”. Az elme vizének tiszta tükrében “fodrózódás mentesen” látható a valóság.

Az elme (csitta), mely az érzékszervek benyomásait dolgozza fel. A múlt folyamának tanult dolgait, szokásait és a jövőre vonatkozó képzeteinket ezekből az értelem (buddhi) teremti meg. A dolgok objektív voltát ezen a módon nem lehet meghatározni, hiszen az „én” mindig benne van minden gondolatunkban, döntésünkben. A jelenben levés viszont azt tanítja, hogy az én-jellegű gondolkodás csak hátráltatja a pillanat megélését és befogadását.

“Ez nem pipa.” – hirdeti híres képén a belga szürrealista művész, René Magritte utalva a befogadó jelenlétére is a képen.

Ha kitágítjuk tudatunkat – például meditációval – az Önvaló felé, akkor a dolgokat önmaguk teljességében szemlélhetjük, ami egy mélyebb megértéshez vezet el bennünket.